2013. március 21. – Új elnököt és alelnököt választott tegnapi közgyűlésen az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület. Az IFK Árendás Gergely leköszönő elnök utódjának dr. Takács Ernőt korábbi alelnököt, míg a megüresedő alelnöknek Angel Gábort választotta meg. Az IFK célkitűzése továbbra is […]
Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület különdíj a Média Építészeti Díjátadón 2012. október 26. – Az új kecskeméti versenyuszoda és élményfürdő és annak tervezői nyerték az Építészfórum által nyolcadik alkalommal megrendezett Média Építészeti Díja rendezvény különdíját. Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület által második alkalommal […]
A bürokrácia-csökkentés szellemében módosul az építési engedélyezési eljárás 2012. május 29. – Az ingatlanpiac stagnálásában és az építőipar leépülésében a gazdasági helyzet mellett a jelenleg érvényben lévő építésügyi jogszabályok is szerepet játszanak. A külső körülményeket ugyan nem tudja javítani, ám […]
Álláspontunk szerint a javasolt „értéknövekedési hozzájárulás” egy igazságtalan, közgazdasági szempontból megalapozatlan és a települések egészséges fejlődését hosszabb távon akadályozó helyi „adóbevétel”. A javaslat által felvetett problémára a megoldást a településrendezési szerződésekre vonatkozó szabályozás átalakításában látjuk, erre vonatkozó együttműködésünket továbbra is […]
Az IFK javaslatai a szabályozott ingatlanbefektetési társaságok alakulására 2012. április 26. – Messze vagyunk az eredeti álmoktól; attól, hogy Magyarország a régió pénzügyi szolgáltató központjává váljon a szabályozott ingatlanbefektetési társaságok (SZIT) létrejöttétől. A törvény tavaly nyári életbelépése óta egyetlen egy […]
2012. március 21. – A közelmúltban tartotta közgyűlését az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK), melyen új alelnököket választott a tagság. A két új alelnök dr. Takács Ernő, a Talentis Holding Zrt. vezérigazgatója és Kocsány János, a Graphisoft Park SE vezérigazgatója. Az […]
2012. február 16. – Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) legutóbbi módosítása korlátozza a logisztikai épületek raktározási magasságát, ezzel rendkívül hátrányosan érinti a már válságban lévő ipari szektort. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), a Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF) és […]
2011. november 22. – A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) közös állásfoglalása szerint az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága által „Magyarország 2012. […]
2011. október 25. – A Mikropakk Black II. műanyag feldolgozó üzemépület és annak tervezője nyerte az Építészfórum által hetedik alkalommal megrendezett Média Építészeti Díja rendezvény különdíját. Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület által, idén először alapított elismerés a tervező Geon Építészstúdió munkáját […]
Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK), a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) közös állásfoglalása a „fenntarthatóság szempontjának a kereskedelmi központok működésében történő érvényre juttatásához szükséges törvénymódosításokról”: A három szakmai egyesület szerint jelenleg sem lehet […]
2023-ben, tizenegyedik alkalommal rendeztük meg Ingatlanfejlesztés Napja című programsorozatunkat, november 20-án.
Modern és élhető Rákosrendezőt terveztek fenntartható megoldásokkal a jövő ingatlanfejlesztői
2024. november 25.
A gazdasági növekedés és a kormányzati intézkedések nyomán bővülés várható a lakó-, ipari- és befektetési ingatlanpiacon – A hotelpiacot a turizmus pörgeti
2024. november 20.
2024. november 20-án jelent meg a XII. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából a Budapest Anno újabb kötete.
2023. november 20-án jelent meg a XI. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából a Budapest Anno újabb kötete.