Grafikai pályázatot ír ki az IFK

Egységes jelzés az automata életmentő készülékkel felszerelt épületeknek
 2014. szeptember 23. – Tavaly év végén indult útjára a „Defibrillátort az irodaházakba, bevásárlóközpontokba!” kezdeményezés. Az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Nemzeti Szívalapítvány, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) összefogása eredményeként ma már összesen közel 40 automata defibrillátor található a budapesti irodaházakban, bevásárlóközpontokban, logisztikai parkokban. A szervezetek most grafikai pályázatot írtak ki egységes piktogramm/logóra, amely segítségével könnyen felismerhetővé válnak ezen épületek a rászorulók számára.

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK), a Magyar Nemzeti Szívalapítvány és a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége 2013 novemberében az Országos Mentőszolgálat támogatásával elhatározta, hogy minden „A” kategóriás irodaházban, bevásárlóközpontban elhelyeznek egy automata életmentő készüléket, azaz defibrillátort.

„Évente 25 ezer ember kap szívinfarktust, ebből körülbelül 7 ezer halálos kimenetelű. Az ő túlélésük attól is függ, elérhető-e a közelükben defibrillátor. Ezen az arányon szeretett volna javítani a mozgalmat kezdeményező IFK a maga eszközeivel” – mondja Takács Ernő, az IFK elnöke a programról.

A tavalyi felhívásnak köszönthetően jelentősen javult e készülékek elérhetősége; napjainkban összesen 37 defibrillátor érhető el; ebből 19 az irodaházakban, 15 a bevásárlóközpontokban és 3 darab logisztikai parkban.”

A szervezetek 2014-ben azt a célt tűzték ki, hogy egységes jelzést biztosítsanak azon irodaházak, bevásárlóközpontok, logisztikai központok, kórházak, tömegközlekedési csomópontok, metró aluljárók bejáratánál, homlokzatán, ahol ezek a készülékek megtalálhatóak.

Egységes nemzetközi jelzés hiányában idén ősszel pályázatot írnak ki grafikusoknak piktogrammra vagy logóra, amely egyértelműen és könnyen felismerhetőn jelezni tudja a készülékek helyét, sőt, színtévesztők számára is felismerhető lenne.

„A nyertes pályázó társadalmi felelősségvállalásával hozzájárul a lakosság tájékoztatásának javításához.” – emelte ki Takács Ernő.

A pályázatokat szeptember 23-án írják ki és október 22-ig lehet leadni a műveket. Győztest az idei Ingatlanfejlesztés Napján, azaz november 20-án hirdetnek.

A pályázatokat egy szakmai zsűri fogja értékelni. A zsűri összetétele az alábbi szervezetek delegáltjaiból áll: IFK (Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület), MBSZ (Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége), MNSZA (Magyar Nemzeti Szívalapítvány), OMSZ (Országos Mentőszolgálat).

Mivel a szívinfarktusos esetek jelentős hányada kórházon kívül következik be, nagyon fontos, hogy felkészülve óvjuk magunkat és egymást. Döntő fontosságú, hogy minél többen ismerjék és alkalmazzák is az újraélesztés alapvető módszereit. Az egyik legfontosabb szempont a túlélési lánc pontos követése és betartása. A túlélési lánc 4 elemből áll:

 Gyors és szakszerű segélyhívás, Alapszintű elsősegély-nyújtási technikák ismerete és alkalmazása, Korai defibrillálás akár laikus által, Gyors szaksegítség

Az alapítvány egyébként bári számára hozzáférhető, internetes térképes adatbázisban tartja nyilván a harmadik láncszemhez szükséges automata defibrillátorokat az országban. (http://www.mnsza.hu/hirtelen/aed_db_lista.php)

További információ:

Zempléni Dóra, az IFK kommunikációs tanácsadója

Tel: 06 (30) 396-0596; e-mail: zempleni.dora@zempleni.org

Háttér-információ:

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület 2009-ben jött létre a legnagyobb hazai ingatlanfejlesztők részvételével. Az IFK feladata a Magyarországon működő, nemzetközi szinten is elismert ingatlanfejlesztő társaságok közös érdekeinek képviselete, célja az épített környezet minőségének fejlesztése. Az Egyesület munkájával arra törekszik, hogy a magyarországi ingatlanfejlesztéseket világos szabályrendszer alapján, a funkcionalitás szempontjainak szem előtt tartásával, esztétikusan és gazdaságosan lehessen megvalósítani a tulajdonosok, a felhasználók és az épített környezet használói érdekében. Az IFK tagjai: Ablon Ingatlanfejlesztő Kft., AIG Lincoln Gazdasági Fejlesztési Kft., Biggeorge’s-NV Zrt., Futureal Development Zrt., Skanska Magyarország Ingatlan Kft., Trigránit Fejlesztési Zrt. , WING Ingatlanfejlesztő és Beruházó Zrt., ECE Projektmanagement Kft., Graphisoft Park SE, Budapest Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt., Prologis Hungary Management Kft., Talentis Group, Codic Hungary Kft, OTP Ingatlan Zrt.., Horizon Development.

Rendezvények

  • nov 20

    VIII. Ingatlanfejlesztés Napja

    2020-ban, nyolcadik alkalommal rendeztük meg Ingatlanfejlesztés Napja című programsorozatunkat, november 20-án. Célunk az volt, hogy bemutassuk, az ingatlanfejlesztő „szakma” sokszínűségét, sokrétűségét és, hogy nagy hangsúlyt fektetünk a jövő nemzedékre, a jövő szakembereire, ezért 2020-ban is kiemelten foglalkoztunk ezen a napon a diákokkal.

    Program

Hírek

Kiadványaink

Kórházépítészet Budapesten

„Kórházépítészet Budapesten”

2020. november 20-án jelent meg a VIII. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából a Budapest Anno újabb kötete.

Letöltés

Magyar Bau, magyar Haus

„Magyar Bau, magyar Haus”

2019. november 20-án jelent meg a VII. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából a Budapest Anno újabb kötete.

Letöltés