Állásfoglalás a „plázaépítési moratóriumról”

dr. Árendás Gergely, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület  elnöke

„Az Ingatlanfejlesztői szakma aggályosnak tartja a „plázaépítési moratóriummal” kapcsolatos törvényjavaslatot.

A kereskedelmi létesítmények létrehozásához jelenleg is részletes hatástanulmányokra van szükség. Lehetséges erre vonatkozóan újabb szabályozást megalkotni, ennek létrehozásában az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület tud és szeretne partner lenni. Fontos tudni, hogy az érvényben lévő jogszabály alapján most sem lehet kontroll nélkül bevásárlóközpontokat építeni Magyarországon. Maga a javaslat egyébként címével ellentétben nem csak a bevásárlóközpontok és hipermarketek, de a szupermarketek és valamennyi diszkont kiskereskedelmi egység fejlesztését is tiltaná.

A kereskedelmi fejlesztéseket gyakorlatilag befagyasztó képviselői javaslat további visszaesést okozna az amúgy is válságos helyzetben lévő építőiparban és kereskedelemben. Az IFK támogatja a kormányzat munkahelyteremtést középpontba állító, és a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentésére irányuló törekvéseit. Egy bevásárlóközpont átlagosan ezer, míg egy hipermarket négy-ötszáz embernek ad munkát; az idén építés alatt lévő, több mint háromszázezer négyzetméter kereskedelmi egység több tízezer újabb munkahely lehetőséget teremt.

Egy pangó piaci környezetben, ahol az iroda-logisztika –és lakásfejlesztések visszaestek, a kiskereskedelmi piac az egyetlen, amely a várakozásokhoz képest jól teljesített. Tavaly megállt a csökkenő kiskereskedelmi forgalom és a kereslet stabilizálódott. Várakozásaink szerint a személyi jövedelemadó csökkenése a kiskereskedelmi forgalom növekedését eredményezi és ez által a kereskedők bátrabb terjeszkedését is Magyarországon. Egy adminisztratív módon korlátozó javaslat a gazdasági fellendülés lassuláshoz vezetne. ”

Rendezvények

  • nov 20

    XI. Ingatlanfejlesztés Napja

    2023-ben, tizenegyedik alkalommal rendeztük meg Ingatlanfejlesztés Napja című programsorozatunkat, november 20-án.

    Program

Hírek

Kiadványaink

Ipari műemlékek Budapesten

Ipari műemlékek Budapesten

2024. november 20-án jelent meg a XII. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából a Budapest Anno újabb kötete.

Letöltés

Budapest városrendezési szabályzatai

Budapest városrendezési szabályzatai

2023. november 20-án jelent meg a XI. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából a Budapest Anno újabb kötete.

Letöltés