Átadták az ingatlanfejlesztők az „IFK Talentum 2021” díjat

Budafok városközpont és a Duna part rehabilitációját és beépítését megtervező csapat „Borváros Pezsgő Utcái” című pályamunkája nyerte az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület IX. Hallgatói Ötletbörze pályázatát, amelynek témája néhány jelentősebb fővárosi helyszín újratervezése volt. Az „IFK Talentum 2021” díjat Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke adta át a IX. Ingatlanfejlesztési Napja alkalmából a BME négy építészhallgatójának. Az alkalomból jelent meg az IFK által elindított, Ingatlanfejlesztés Anno című könyvsorozat következő része is Hotelek futószalagon – A siófoki szállodagyár és a magyar panelépítészet története címmel.

Takács Ernő, Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke a pályaművek méltatásakor hangsúlyozta: friss szemléletű, funkcionálisan jól átgondolt, megvalósítható pályaművek születtek, energiahatékony, környezetbarát megoldásokkal a társadalmi és gazdasági célok összeegyeztetésével, a modern kor követelményeit sikerült összhangba hozni a meglévő beépítésekkel. Takács Ernő kiemelte: a pályázat elérte célját, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire összetett feladat az ingatlanfejlesztés, milyen sok szempont és szakterület összehangolására van szükség akár csak egy megfelelő koncepció összeállításához is. Az idei kiírásban ezért olyan szakterületek kerültek kiválasztásra, ahol jelentős mértékű fejlődésre van lehetőség, gazdasági és közérdek találkozhat, emellett a megszokott és új eszközökkel teljesen friss kihívásokra kell a megfelelő választ megtalálni, mint a például a közterületek rendezésének kérdése, vagy új külsőt és funkciót találni bizonyos területek és épületek számára – mondta.

Idén a pályázók három témából választhattak: kidolgozhatták Budafok városközpont és Duna part rehabilitációját és beépítését azzal a kettős feladattal, hogy a meglévő városközpont valódi szerephez jusson és egyben új városi területet alakítsanak ki a Duna part beépítetlen részén. Újragondolhatták a területhasználatot a Hajógyári sziget – fesztiválközpont és szabadidő park című témakör keretében. Az SSC a COVID után – Hogyan változtak meg az elvárások a munkahelyekkel szemben a járvány hatására? című témakörben megalkothatták, miként néz majd ki a jövő SSC irodája. Az IFK elnöke kiemelte: minden pályázati témával szemben elvárás volt a gazdasági megvalósíthatóság, pénzügyi feltételek kidolgozása, az adott téma urbanisztikai szerepe a felhasználók igényeinek figyelembevételével, a tervezési munkarészek részletes kidolgozása, a célcsoportokhoz szükséges funkciók és szolgáltatások köre, a területek rendezése, közlekedési kapcsolatai, valamint a környezettudatosság.

   A pályázati dokumentációk elbírálásában a Magyar Építész Kamara, Magyar Urbanisztikai Társaság, az IFK delegáltjai, tájépítész és várostervezési közgazdász vett részt. A beérkezett több tucatnyi pályázat közül a zsűri kiválasztotta a 3 legjobb, díjra jelölt pályázatot, közülük az IFK tagcégei szavazták meg az IFK Talentum Díj 2021 nyertesét: a legjobbnak Budafok városközpont és Duna part rehabilitációját és beépítését megtervező csapat „Borváros Pezsgő Utcái” című pályamunkája bizonyult. A győztes csapat tagjai – BME négy építészhallgatója – 800 ezer forint pénzjutalomban részesülnek és kiutazhatnak 2022-ben a müncheni Expo Real világkiállításra. A második helyezett a Hajógyári sziget lehetőségeit újragondoló munkájával, a „See&Get” című pályázatot beadó csapat lett, a tagok 500 ezer forint jutalomban részesültek. A „Budafok – Élettel teli kisváros a nagyvárosban” című pályázat alkotói harmadik helyezettként 300 ezer forint pénzjutalmat vehettek át. A pályázat résztvevőinek az IFK mentorprogramot indított, és az első három helyezettnek a díjak és a pénzjutalmak mellett szakmai fejlődési lehetőségeket is biztosítanak, hogy motiválják a jövő szakembereit.

A IX. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából megjelent az IFK által elindított, Ingatlanfejlesztés Anno című könyvsorozat következő része is Hotelek futószalagon – A siófoki szállodagyár és a magyar panelépítészet története címmel Glázer Tamás tollából. Az IFK tagvállalatai Mester Nándor: Többet. Jobbat. Mást, mint más – Visszaemlékezés Kovács Attilára című kötettel rótták le tiszteletüket a tavasszal hirtelen távozott innovatív építész, az IFK korábbi alelnöke, a DVM group és a Horizon Development cégcsoportok alapító tulajdonosa, Magyarország egyik legismertebb és elismertebb ingatlanfejlesztője előtt.

Rendezvények

  • nov 20

    XI. Ingatlanfejlesztés Napja

    2023-ben, tizenegyedik alkalommal rendeztük meg Ingatlanfejlesztés Napja című programsorozatunkat, november 20-án.

    Program

Hírek

Kiadványaink

Budapest városrendezési szabályzatai

Budapest városrendezési szabályzatai

2023. november 20-án jelent meg a XI. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából a Budapest Anno újabb kötete.

Letöltés

Budapesti tisztviselőtelepek

Budapesti tisztviselőtelepek

2022. november 18-án jelent meg a X. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából a Budapest Anno újabb kötete.

Letöltés